Magánterület Egopolis határán - At Home Gallery

(2014)
interaktív installáció hanggal
vegyes technika, fényvisszaverő reflexfólia, 30 jelzőtábla:
76 x 105 cm, 105 x 76 cm, 90 x 90 cm, 100 x 150 cm, 50 x 50 cm

„Magánterület Egopolis határán”, Somorjai Zsinagóga – At Home Gallery, Somorja (SK)

A „Magánterület Egopolisz határán” című installációm a korábbi „Szakítópróba”, „Transom2″ és a „Transcomnet” című installációim témáját folytatja bővítésként:
Elsősorban a migráció és az elmúlás témája foglalkoztatott. A migráció számomra nemcsak a helyzetváltoztatást, a mozgékonyságot jelenti, hanem ezzel együtt a lélek belső vándorlását, a személyiség fejlődését és változását értem. Mikor az ember elhagyja szülőföldjét, országát egy új világgal szembesül és ismerkedik meg. A számára nem megszokott társadalmi szokásokkal, korlátokkal találkozik útja során. Integrálódik vagy visszatér. Ingázik vagy megállapodik.
Vándorlása során egy számára teljesen új “irányvonalak” kiépítésén fáradozik, hogy az ismeretlen rendszerben újra eligazodást találjon. Rengeteg veszély, izgalom, új ismeretek és kihívások kuszaságában találja magát, ezzel együtt lehetőséget kap, hogy felfedezze és megismerhesse ismét önmagát. Ha lelke megnyugszik, otthonra talál.
Vajon meddig keresheti az ember az útját? S ha rátalál a bizonyosságra, lecsap rá a “SZAKÍTÓPRÓBA”? ((Szakítópróba jelentése komplex: “Nagyon szerethet engem Isten, hogy ennyire próbál” (Gyökössy Endre: Zarándokút Jézussal), fizikában az anyagok fizikai próbatétele, vagy a párkapcsolatok próbatétele))
A migráció témája mellett új munkáimban megjelent az emberi- és párkapcsolatok rejtettebb szimbolikája. A társadalomkritika bevonásával, a társadalom és a gyászoló személy közötti viszonyok és kapcsolatok boncolgatásán keresztül.

A korábbi „Szakítópróba”, „Transcom2″ és „Transcomnet” installációm gondolatiságát továbbvéve, a „MAGÁNTERÜLET EGOPOLISZ HATÁRÁN” című installációm egyes lapjainál a gyászoló személy szemszögéből kiindulva boncolgattam a gyászmunka témát és annak feldolgozását, az intim magánterület és a fájdalmas élethelyzet ábrázolásával. Valamint azt, hogy miként lehetséges az újrakezdés egy önkéntelenül elvesztett szerelem után, amit sosem lehet elfeledni és lezárni igazán, csupán egy más síkra helyezve átértelmezni, elfogadni és számtalanszor megbirkózni a veszteséggel. Miként legetséges egy ilyen jellegű trauma után egy új reményteli szerelem kialakítása, a bizalom újból megtalálása, egy egészséges meghitt és működő intim kapcsolat kialakításával?

Foglalkoztatott az, hogy miként vélekedik és bírálja a társadalom a gyászoló személyét? Milyen különbség van gyász és gyász között (ha pl. valaki családtagot, barátot, szülőt vagy szerelmet veszít el)? Ezekben az esetekben milyen elvárásoknak kell megfelelnie a gyászolóknak a társadalomban? Az együtt érző, a segítő és a támadó magatartást próbáltam érzékeltetni a gyászoló szemszögéből, amikor is annak élet értelme és értékrendszere teljesen megváltozik a történtek után.

Ha valakit elvesztünk, egyfajta űr keletkezik. Ekkor tanuljuk meg igazán, mennyire értékes az életünk. A kérdés az, hogy mit kezdünk egy ilyen esemény után.
„Az élet akkor kezdődik, amikor az ember a halálos sebet megkapta” (Pál Ferenc: Tükör által világosan). Igazából az életünk nagy kérdései akkor merülnek föl, amikor ki-ki eljut arra a pontra, hogy nincs tovább. Az „igazából” szó azt jelenti, hogy itt jön egy olyan kihívás, amelynek megválaszolása a hit elmélyítése által lesz lehetséges. Aki egy ilyen helyzetbe belekerül, és egy ilyet átél, az nem fogja azt gondolni, hogy az ő tapasztalata és élménye viszonylagos élmény.

Ahogy korábbi munkáimban is feszegettem már a tabu témakörét, most a gyász, mint tabu került elemzésre. A mai kultúránkban és a társadalmunkban nem veszünk tudomást a halálról és a gyászról. Egyfajta hárítás és hallgatás övezi körül a témát, pedig életünk szerves része. Értelemszerűen nem szeretjük a megpróbáltatásokat, a kríziseket és a traumákat, melyeket hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni. Éppen ezért, szerettem volna szembenézni a problémákkal és általánosabb érvényűvé formálni a mondanivalót: Hogy viszonyul a halál és a veszteség témához, az elmúláshoz a kollektív tudat?
 Ha nem tesszük fel a kérdést és nem foglalkozunk azzal, hogy hol van a vég, akkor honnét tudjuk, hogy most hol vagyunk és merre tartunk?

„A halál felfogása és elfogadása befolyásolja az életünk módját, az elintézetlen problémák, az elért és el nem ért eredmények teszik könnyűvé vagy nehézzé a megválást az élettől. Olyan összefüggéssel állunk szemben, amely meghatározó egész életünkre.”
(Polcz Alain: Együtt az eltávozottal)
A sorozatban nyomatékosan foglalkoztam a gyászmunka legvégső fázisával, az adaptációval és a megbékéléssel (gyógyulás és megtisztulás), amikor is a veszteség elfogadása megtörténik és a gyászoló képes lesz a megfelelő életvitelre. Ilyenkor az ember képes viszonylagossá tenni saját, ezzel kapcsolatos élményét és tapasztalatait. Az új egyensúlyi állapot megfelelhet annak, hogy a gyászfolyamat végén egyesek pszichésen gyengébbnek, sebezhetőbbnek érezhetik magukat, míg mások olyan tapasztalatokra tesznek szert, amelyek növelik én-erejüket, fejlesztik megküzdési képességüket.

Foglalkoztat a posztraumás növekedés, mellyel a pozitív pszichológia foglalkozik leginkább.

Az ember a veszteségélménye kapcsán, ebben a beszűkült, feszült, fájdalmas állapotában is olyan fejlődésen mehet át, mely meghaladja a krízis előtti állapotot. A tapasztalt változások öt területen mutatkoznak leginkább:

  • Az élet fokozottabb megbecsülése és prioritásokban bekövetkezett változások
  • Melegebb, intimebb kapcsolatok átélése
  • Sérülékenység érzése, de egyidejűleg a személyes erő fokozódásának érzése
  • Új lehetőségek és életpályák felfedezése a személyes életben
  • Spirituális fejlődés, az élet végső kérdései iránti érdeklődés

 

Ha súlyos trauma éri az embert, két út lehetséges. Vagy megroskad, vagy megerősödik. Következő installációmban leginkább a GYÓGYULÁST ÉS MEGBÉKÉLÉST, a trauma pozitív feldolgozását próbálom feldolgozni és szemléltetni, a személyiség fejlődéssel, a melegebb, intimebb kapcsolatok átélésével, az élet szeretetével, melyeket a hit kapcsolatával és annak megerősödésével lehetséges igazán teljes egészében megélni.

A „MAGÁNTERÜLET EGOPOLISZ HATÁRÁN” új installációmnál a következő 30 stációt jelenítem meg:

(A 30-as szám szimbolizálja a megélt éveim számát):

  • az elvesztett szeretett személy életútja, migrációját, szerelmi viszonya, belső fejlődése és legvégső otthonra találása
  • A gyász feldolgozása az itt maradtaknak:
  • A bizalom és a bizalomvesztés helyzete
  • A bizalom és az alapvető hit megsebződése vagy megerősödése (újrakezdés)
  • Túlélés, erőtartalék
  • Képzelőerő, életerő, hit sajátos összefüggései
  • Segítő elköteleződés (párkapcsolat, család, barátok és minden, ami ezzel járó gyógyító intézmény lehet)
  • Hárítás, tagadás
- A gyász a szégyenérzet tükrében
  • A cselekvésre való képesség és annak egyik legfőbb akadálya, a szégyen
  • Önpusztítás
  • Lelkiismeret-vizsgálat, személyiségfejlődés
  • Kivé lettél? Kivé akarsz válni? Te mit adsz?
  • Akarunk-e gyógyulni? Minden sebből fakadhat élet
  • Változtatás a halálveszély fényében
  • Elengedés, hit, újrakezdés
  • Gyógyulás és megbékélés, a testi, lelki megtisztulás
  • Újrakezdés, az életút folytatása
  • Miként lehetséges egy új intim kapcsolat kialakítása, ha egy szeretett szerelmet korábban elvesztünk

A jelzőtáblák szimbolizálják az útkeresést, életutat, valamint a helyes úti irányok jelzését.
A jelzőtáblák való szimbolikája megváltozik, hiszen egy kinti publikus térből egy intim belső térbe kerül.

1. variáció: „Magánterület Egopolis határán”, At Home Gallery, Somorja, (SK), 2014
2. variáció: „Transzvízió”, (Majoros Áron Zsolttal), Halászbástya, Szent-Mihály kápolna, Budapest, 2014

 

Bibliográfia:

Stifter Mihály: Magánterület Egopolis határán, Új Szó, 2014
http://ujszo.com/napilap/szalon/2014/04/26/maganterulet-egopolis-hataran

Juhász Katalin: Mayer Éva: Jelzőtáblák, mint az útkeresés jelképei, Új Szó, 2014
http://ujszo.com/napilap/kultura/2014/03/29/jelzotablak-mint-az-utkereses-jelkepei