Pusztulás vagy Tisztulás

Ha még a 70-es években lennénk, akkor azt mondhatnánk, hogy Mayer Éva angazsált művész. Akkoriban volt ennek a jelzőnek egy nyomatékosan pozitív jelentése, amin azt értettük, ha valaki kényes társadalmi, szociális vagy politikai problematikák szálait fűzi a munkáiba, avagy ilyenekre építi munkásságának a törzsét. A fogalom kikopott, de ma sincs ez másképp. Mármint az, hogy a művészi érzékenység esetenként kilép a magánszféra holdudvarából, hiszen tág sugarú emberi gondok most is vannak szép számmal: olyanok, melyekről nyíltan és szabadon, és olyanok is, melyekről bátortalanul, burkoltan teszünk említést, mert még tabunak, ismeretlen területnek számítanak.

Nőművészeink esetében nem igazán elterjedt magatartási és gondolkodási forma a „rázósnak” minősülő közösségi problémák művészeti kibeszélése, hiszen társadalmunkban, a közéleti szférában még igencsak tartja magát az elavult patriarchális nézet, hogy a nőnek elsősorban a konyhában és a bölcső mellett van a helye, abban a járulékos világban, amely csupán kiegészítője a férfiak kreálta világnak. A bölcsőt említve pedig ide is idézhetjük Mayernek a komáromi Limes Galériában – Majoros Áron Zsolttal közösen – megvalósított templomi installációját, mely által a női meddőséggel kapcsolatos kérdéseket feszegette, bölcsőket állítva a térbe, melyekben grafikai munkákat helyezett el.

Mayer nemcsak gyakorlatilag, hanem elméletileg is különös érzékenységgel viszonyul a szakrális és a deszakralizált terekhez. Doktori tudományos értekezésének a témája a még eredeti küldetésüket betöltő, valamint azoktól már megfosztott vagy azokat elvesztett szentélyek kortárs művészeti felhasználásának a lehetséges jelenkori mintái köré épült, melyeket különféle országokban vizsgált*. Arra próbált választ kapni, milyen szerepük lehet a művészet szolgálatába állított deszakralizált tereknek a közép-kelet-európai identitás meghatározásának a viszonylatában, illetve, mekkora befolyással bír a néhai templomok újfajta alkalmazása a közösségi és a vallási életre egy adott közösségben.

Mayer széles kitekintésű alkotó, fő témáit sokoldalúan, rendszerszerűen veszi górcső alá. Vizsgálódásainak a középpontjában már hosszú idő óta a vallási létesítmények sorsa helyezkedik el. A sorsot ugyan emberi vonatkozásban szoktuk idézni, de az elmúlt évtizedekben személyesen győződhettem meg róla, hogy a szentélyeknek is van sorsa a történelem viharában. A 80-as években Újvidékről Zágrábba utazva megdöbbentem egy ortodox pravoszláv templom friss romjainak a láttán; a 90-es években szemtanúja voltam annak, hogyan költözött be a szabadkai zsinagógába egy kortárs színházi társulat, károkat okozva az épület állagában, nem tisztelve annak auráját. Találkoztam ellenkező példákkal is, például a somorjai zsinagóga esetében, s Mayer komáromi kiállításának a videofelvétele alapján is megállapítható, hogy új rendeltetése folytán ismét lélek költözött a helyi református templomba, a szakralitás újra kitapintható benne, még ha nem is törzsökös mivoltában, hanem költői minőségként, amit esetenként úgyszintén nagy fokú fenségesség jellemez.

A Pusztulás vagy Tisztulás című műegyüttes az emberi féltés irányába viszi a templomépületek sorsáról való gondolkodást, az aggodalom elementáris érzését hívja elő. Az élet alapvetően tragikus, jut eszünkbe Borisz Paszternak orosz költő és író hiteles felismerése, aki mindezt a saját bőrén érezte, számos másként gondolkodó sorstársával együtt a szovjet diktatúrában. Mayer képei pedig mintha aláhúznák ezt a tapasztalati szűretet, kiterjesztve az emberi tragédia fogalomkörét azokra az építészeti objektumokra, melyeket az ember isten dicsőítésére emelt.

A szentélyek pusztulása egyben a kultúrák vesztesége is, vagy akár teljes elhalása. A templom ugyanis mindig több, mint az egyház szolgálatában álló intézmény. Sok esetben igazi műalkotás, amelyben találkoznak egy kor, egy egész emberi kultúra művészeti vívmányai. S bár a televízió háborús képriportjaiban a fásultságig követhetjük a templomrombolás ma is elterjedt drámai képkockáit, Mayer képeit nézve a borzongás igazi érzése fut át az idegeinken. Ettől eltekintve mégis azt kell mondanunk, hogy a képek szépek, szépségükben lenyűgözőek, mert hát a tragédiát is lehet magasztossággal ábrázolni. Különleges érdekességgel bír, hogy a művész a templomépületeket esetenként „kihúzza” a talajból és a magasba, a levitáció állapotába emeli őket. A lebegő, földtől elrugaszkodott szentélyek olyanok, mint az emberi testből kiszabadult lélek, melynek az útja még bizonytalan.

Elektrográfusok lévén felmerül bennünk a kérdés, milyen technikai trükkökkel éri el a művész ezt a fenséges hatást, hiszen azonnal megállapítható, itt nem a számítógép grafikai programjai állnak egymagukban a nyelvi lelemény hátterében, a leképzés módja lényegesen összetettebb, a hozzáállás úgymond zsigeribb. Nos, Mayer klasszikus vízfestéses eljárással üveglapokra viszi fel az alapmintákat, melyeket aztán beszkennel. A digitális képrögzítés alkalmával az akvarellek gyökeres átalakuláson mennek át, a színek a visszájukra fordulnak, és ha még ez sem elég, akkor tovább alakíthatók a látvány végső stádiumáig. Úgy vélem, az utólagos beavatkozásokból van a legkevesebb, hiszen ezen a helyen a nyers egyszerűség több mint erény, hatása mellbevágó. Az egyszerűség mindig ütősebb, mint a túlhajszolt művi cizelláltság.

Pusztulás vagy tisztulás?, veti fel Mayer Éva a kérdést, amire nem lehet egyöntetű választ adni. Mégpedig azért, mert a két fogalom nem mindig zárja ki egymást: a tűz nyomán új élet sarjadhat. Nem véletlenül beszélünk bizonyos esetekben tisztítótűzről. A romlottságot, a bűnt, az aljasságot, a hazugságot és a többi hasonló kategóriát csak tűz emésztheti fel. A halálban pedig ott az újjászületés. Így hát a feltett kérdésre az lehetne a válasz: mindkettő. De csak addig, amíg az ember képes újranemzeni önmagát.

Szombathy Bálint

Elhangzott Mayer Éva Pusztulás vagy Tisztulás című kiállításának a megnyitóján, MET Galéria, Budapest, 2019. május 9.

*A disszertáció címe: Szakrális és deszakralizált terek újrafelhasználása a kortárs képzőművészet, a vallás, a közép-kelet-európai identitás vonatkozásában, különös tekintettel Szlovákiára.